|
|
Tenke
neve valószínűsíthetően az ótörök
"tenk" ből származik /szoros, szűk
hely - ez is utalhat a gyepűkapura/, bár létezik más
eredetmagyarázata is e földrajzi névnek. Régi voltát
jelzi, hogy a "Tenke" szó önálló személynévként
szerepel egyik első és nagyon becses írásos
nyelvemlékünkben, az 1211-es keltezésű tihanyi
adománylevélben is, pontosan mai alakjában írva. A
tenkeiek ősei magyarok és beolvadt besenyők. A
váradi püspökség és/vagy a Barsa-nemzetség által
telepített várjobbágyok leszármazottai illetve a Zaránd
vidéki síkságról érkezettek utódai. Több forrás is
megerősíti, hogy Tenke éppen úgy irtásfalu, mint
a Fekete-Körös völgy többi települése. S nagyon valószínű,
hogy a középkori belső gyepűk védelme is
feladata volt az itt élő népnek.
A
bihari hegyek ősidők óta ismert fémbányáitól
a síkságra vezető, már a bronzkorban meglévő
út mentén a lelepült magyarság ittlétéről egy
1338-ból származó írás is tanúskodik. /Megjegyzendő,
hogy az Árpád-kori írások viszonylag nagy gyakorisága
Tenke esetében joggal vonja maga után azt a következtetést,
hogy ez a táj a magyarok bejövetelétől lakott,
birtokba vett, hiszen az írásoknak évszázados előzményeik
vannak./
A
tenkei nép mindig a történelem viharában, a végeken,
a gyepűkön, s gyakran a perifériákon élt. Tatárjárás,
Várad 1474-es török ostroma, a Bocskay-, Thököly-, Rákóczi-szabadságharcok,
a rác és labanc betörések, fosztogatások, a reformáció-ellenreformáció
csapásai és az ezekkel járó pestis, vagy kolera járványok
mind próbára tették e föld lakóit. De az újrakezdések,
a makacs visszatérés az ősi rögökhöz az emberi
helytállásról beszélnek és a kegyelmes Isten
gondoskodásáról. A folyamatos erdőirtások nyomán
keletkező kaszálók, szántók, rétek, gyümölcsösök
jelentették az újabb betelepülő hullámokkal
szaporodó tenkeiek megélhetését, s a XIX század elejére
itt is megjelenik a céhes ipar.
Tenke
1848-ban mezővárosi rangot kap, s néhány évtized
múlva már 29 település járási székhelye. A máig is
létező fürdő forrását 1846-ban tárták fel,
s hétfői, nagy, messze földön ismeretes piacai a középkor
óta híresek. A református művelődési központ
kezelésében levő természettudományi múzeumot
1956-ban létesítették.
A
XVI. sz. közepétől Tenkén is elkezdődik a
reformáció térhódítása. A ma is használatos,
1883-ban felszentelt templom immár a negyedik a korábbi
templomok sorában, s az újabb templomok mindig az előző
helyén épültek. A római katolikus templom 1833-ban, az
ortodox pedig 1928-ban épült.
Az
egyházi és a művelődési élet gazdagságát
az 1896-ban alapított vegyeskar, az 1930-ban indított
református dalárda, az 1875 óta működő
Ipartestület, a Parasztkör, olvasóegyletek, s 1930-tól
az ifjúsági leánykörök, legényegyletek, bibliaórák,
színjátszó műkedvelő csoport ténykedése is
jelzi.
A
XIX. század fordulóján a népesség jelentős csökkenését
hozta az Amerika felé induló kivándorlási hullám. Később
a trianoni diktátum, a második bécsi döntés /Tenke Dél-Erdélyben
maradt 1940 után is/ és az 1962-es kollektivizálás újabb,
nagy csoportokat késztetett szülőhelye elhagyására.
Az
1989-es fordulat után az ifjúság körében végzett
szolgálat /táborok, konferenciák/, a szeretetszolgálat
/1994 óta működik a Ref. Szeretetotthon/, a
2009-ben létrehozott művelődési központ és a
gyülekezeti élet mozgalmassága is mutatja közöségünk
érzékenységét a nem szűkkeblűen értelmezett
evangéliumi értékek iránt.
|
